Hetek óta vagyunk összezárva a családunk tagjaival. A kezdeti feszültség, esetenként pánikhangulat idővel sok helyen átcsapott békés együttélésbe. A családok egy része igyekszik kihasználni a karanténban rejlő lehetőségeket: többet vannak együtt családtagjaikkal, több a minőségi együtt töltött idő, lehet jókat főzni és kirándulni, esténként pedig begubózva családi mozit nézni. Miközben sok család van, ahol az együttélés éppen a konfliktusokat hozza felszínre, az addig mélyen szunnyadó indulat és tehetetlenség most búvópatakként tör elő. Vannak családok, ahol a koronavírus következményei már a testi és lelki veszélyeztetettségben jelentkeznek: emberek éheznek, szoronganak, bántalmaznak és bántalmazva vannak. Cikkünkben segítséget nyújtani szeretnénk a családi béke megteremtéséhez.
A nyugalom a legkiegyensúlyozottabb családi életben is próbára van téve, hiszen több hét karantén során szükségképpen vannak nézeteltérések, konfliktusok. Ebben a rövid cikkben elsősorban a megelőzésre helyezném a hangsúlyt, hogy képesek legyünk a problémát időben megoldani úgy, hogy a megoldás mindannyiunk számára megnyugtató legyen. Ehhez pedig elengedhetetlen az asszertív, azaz az önérvényesítő kommunikáció. A cikk nem tud válaszolni egy hosszú ideje fennálló bántalmazó viszonyra, ezért azt javaslom, amennyiben erről van szó, az érintettek kérjenek külső segítséget.
![](https://onlineotthonoktatas.hu/wp-content/uploads/2020/05/ASSZThinkstockPhotos-502886826-300x222.jpg)
mother and her daughter quarreled
Az önérvényesítés fontossága
Az asszertív kommunikáció azt jelenti, hogy a saját érzéseinket, szükségleteinket őszintén kifejezzük és a másik tudomására hozzuk, de mindeközben odafigyelünk a másik érzéseire, mondandójára. Egyszerre figyelünk tehát magunkra és a másikra, miközben igyekszünk az álláspontjainkat közelíteni egymáshoz.
Ahhoz, hogy mindezt figyelembe véve hatékonyan tudjunk kommunikálni, el kell sajátítanunk az én-közlő kommunikációt.
A mondatainkat kezdjük úgy, hogy:
- Szerintem…
- Én azt gondolom, hogy…
- Én úgy látom, hogy…
- Én úgy érzem, hogy…
Ha problémamegoldásra kerül a sor
Az asszertív kommunikációval kísért problémamegoldássorán egyszerre érvényesítjük saját magunkat és működünk együtt a másikkal. Ebből is látható, hogy a versengés és az együttműködés időnként kart karba öltve haladnak. Ez egy olyan konfliktuskezelő stratégia, amely mindenképpen egyfajta konszenzuson alapszik, azaz csak akkor van vége, ha mindenki egyetért, és a probléma nyugvópontra jutott. Kölcsönösen megismerjük a másik fél érdekeit, szükségleteit, és azokat közös nevezőre hozzuk.
További mondatkezdések, amik a segítségünkre lehetnek:
- Kezdjünk hozzá közösen…
- Az én véleményem az, hogy… És te hogyan látod?
- Mi a probléma…?
- Hogyan oldhatnánk meg együtt azt, hogy…?
- Miben értünk egyet, és miben nem…?
- Keressünk közös kiindulási alapot…
Néhány ismerős példa
„Valaki porszívózzon már ki!” helyett: „Azt szeretném kérni tőled, hogy még a mai nap során porszívózz ki, mert nagyon zavar a kosz.”
„Indulj azonnal fürdeni!” helyett: „Megértem, hogy nagyon benne vagy a játékban, de kérlek még vacsora előtt menj el lefürödni, mert azt szeretném, ha az asztalhoz már pizsamában ülnél. Ha marad időd a vacsora előtt, még játszhatsz.”
„Sosem beszélgetsz velem!” helyett: „Elkeserít, hogy egész nap dolgoztam, és szinte észre sem veszed, hogy megérkeztem. Úgy érzem, levegőnek nézel, miközben én arra vágyom, hogy beszélgessünk egymással!”
„Nem fogok mindent egyedül csinálni, takarítsd ki a szobádat!” helyett: „Látom, hogy idegesít, amikor arra kérlek, vagy emlékeztetlek, hogy tedd rendbe a szobádat. Én azonban szeretném, ha mindannyian kivennénk a részünket a házimunkából, mert egyedül nem bírom. Mit gondolsz?”
Ötletek a családi béke megteremtésére
- Közös szabályok
Legyenek a családban közös szabályok, amelyek mindenkire érvényesek. Sokat segít, ha ezeket a szabályokat a gyerekekkel együtt fogalmazzuk meg, és mindenkire érvényesek lesznek. Nem szerencsés, ha csak a gyerekeknek vannak szabályaik. Sokat segít ugyanis, ha egy gyerek azt látja, a szülei is hibáznak, velük is előfordul, hogy nem tartanak be egy megállapodást, de képesek azt korrigálni, és a jövőben odafigyelni rá, hogy sikerüljön betartani.
- Napirend
Legyen a családnak napirendje, amiben a munkavégzés, a feladatok, de a szabadidő és az énidő is helyet kap. Ha kreatívak vagyunk, csináljunk infografikát közösen – azaz a szabályok leírását vagy neveit jelenítsük meg valamilyen képben (pl. kérjük meg a gyerekeket, hogy illusztrálják a szabályokat) –, és plakátoljuk ki egy központi helyre a lakásban.
- Kölcsönös kérések módszere
A családtagok ritkán kérnek egymástól kölcsönösen. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek kérnek a szülőktől, vagy a szülő a gyerektől, de ezek gyakran vaktában dobálózások, nincs benne rendszer, csak bosszankodás, mert hiába szól a szülő ötödször is, a gyerek nem teljesíti a kérést. Ha ezt a módszert bevezetjük an család életébe, akkor fontos, hogy a kérés mindig kölcsönös legyen: azaz mindenki kérhet mindenkitől, legyen rendszeres és vonatkozzon ismétlődő tevékenységre. Segít a teljesítésben és a mérhetőségben, ha minél konkrétabb dolgot kérünk („Kérlek, készíts nekem egy kávét!”). Mindig magunknak kérjünk, és figyeljünk arra, hogy megvalósítható legyen a kérésünk. Semmi sem kötelező, szabad passzolni és szabad alkudni. Azonban, ha egy családtag folyton visszautasítja a kérést, akkor azért érdemes azt megbeszélnünk.
- Tanakodó tacepao/Forszírozó fal/Kritikatapéta
Kinek hogy’ tetszik! Egy felület a lakásban, ahova mindenki leírhatja az aznapi sérelmét, a gondját, hogy mi nem tetszett neki és mi zavarja. Az esti vacsoránál aztán a család megbeszélheti (én-közléssel, asszertív kommunikációval!) a felkerült tartalmat.
- Családi kupaktanács
A nap során bármikor összehívható, de lehet egy konkrét időszakot is kijelölni (pl.: vacsora közben). Ilyenkor a család átbeszéli a fontos kérdéseket,a változásokat, és mindazt a jó dolgot, ami történt velük. Soha ne feledjük a pozitívumokat is kiemelni és megerősíteni (akár ezeket is vezethetjük a kritikatapétára), hiszen tartós viselkedésváltozást csakis így tudunk elérni.
A szerző: Peer Krisztina klinikai gyermek szakpszichológus
peerkrisztina hu