Hetek óta vagyunk összezárva a családunk tagjaival. A kezdeti feszültség, esetenként pánikhangulat idővel sok helyen átcsapott békés együttélésbe. A családok egy része igyekszik kihasználni a karanténban rejlő lehetőségeket: többet vannak együtt családtagjaikkal, több a minőségi együtt töltött idő, lehet jókat főzni és kirándulni, esténként pedig begubózva családi mozit nézni. Miközben sok család van, ahol az együttélés éppen a konfliktusokat hozza felszínre, az addig mélyen szunnyadó indulat és tehetetlenség most búvópatakként tör elő. Vannak családok, ahol a koronavírus következményei már a testi és lelki veszélyeztetettségben jelentkeznek: emberek éheznek, szoronganak, bántalmaznak és bántalmazva vannak. Cikkünkben segítséget nyújtani szeretnénk a családi béke megteremtéséhez.
A nyugalom a legkiegyensúlyozottabb családi életben is próbára van téve, hiszen több hét karantén során szükségképpen vannak nézeteltérések, konfliktusok. Ebben a rövid cikkben elsősorban a megelőzésre helyezném a hangsúlyt, hogy képesek legyünk a problémát időben megoldani úgy, hogy a megoldás mindannyiunk számára megnyugtató legyen. Ehhez pedig elengedhetetlen az asszertív, azaz az önérvényesítő kommunikáció. A cikk nem tud válaszolni egy hosszú ideje fennálló bántalmazó viszonyra, ezért azt javaslom, amennyiben erről van szó, az érintettek kérjenek külső segítséget.
mother and her daughter quarreled
Az önérvényesítés fontossága
Az asszertív kommunikáció azt jelenti, hogy a saját érzéseinket, szükségleteinket őszintén kifejezzük és a másik tudomására hozzuk, de mindeközben odafigyelünk a másik érzéseire, mondandójára. Egyszerre figyelünk tehát magunkra és a másikra, miközben igyekszünk az álláspontjainkat közelíteni egymáshoz.
Ahhoz, hogy mindezt figyelembe véve hatékonyan tudjunk kommunikálni, el kell sajátítanunk az én-közlő kommunikációt.
A mondatainkat kezdjük úgy, hogy:
- Szerintem…
- Én azt gondolom, hogy…
- Én úgy látom, hogy…
- Én úgy érzem, hogy…
Ha problémamegoldásra kerül a sor
Az asszertív kommunikációval kísért problémamegoldássorán egyszerre érvényesítjük saját magunkat és működünk együtt a másikkal. Ebből is látható, hogy a versengés és az együttműködés időnként kart karba öltve haladnak. Ez egy olyan konfliktuskezelő stratégia, amely mindenképpen egyfajta konszenzuson alapszik, azaz csak akkor van vége, ha mindenki egyetért, és a probléma nyugvópontra jutott. Kölcsönösen megismerjük a másik fél érdekeit, szükségleteit, és azokat közös nevezőre hozzuk.
További mondatkezdések, amik a segítségünkre lehetnek:
- Kezdjünk hozzá közösen…
- Az én véleményem az, hogy… És te hogyan látod?
- Mi a probléma…?
- Hogyan oldhatnánk meg együtt azt, hogy…?
- Miben értünk egyet, és miben nem…?
- Keressünk közös kiindulási alapot…
Néhány ismerős példa
„Valaki porszívózzon már ki!” helyett: „Azt szeretném kérni tőled, hogy még a mai nap során porszívózz ki, mert nagyon zavar a kosz.”
„Indulj azonnal fürdeni!” helyett: „Megértem, hogy nagyon benne vagy a játékban, de kérlek még vacsora előtt menj el lefürödni, mert azt szeretném, ha az asztalhoz már pizsamában ülnél. Ha marad időd a vacsora előtt, még játszhatsz.”
„Sosem beszélgetsz velem!” helyett: „Elkeserít, hogy egész nap dolgoztam, és szinte észre sem veszed, hogy megérkeztem. Úgy érzem, levegőnek nézel, miközben én arra vágyom, hogy beszélgessünk egymással!”
„Nem fogok mindent egyedül csinálni, takarítsd ki a szobádat!” helyett: „Látom, hogy idegesít, amikor arra kérlek, vagy emlékeztetlek, hogy tedd rendbe a szobádat. Én azonban szeretném, ha mindannyian kivennénk a részünket a házimunkából, mert egyedül nem bírom. Mit gondolsz?”
Ötletek a családi béke megteremtésére
- Közös szabályok
Legyenek a családban közös szabályok, amelyek mindenkire érvényesek. Sokat segít, ha ezeket a szabályokat a gyerekekkel együtt fogalmazzuk meg, és mindenkire érvényesek lesznek. Nem szerencsés, ha csak a gyerekeknek vannak szabályaik. Sokat segít ugyanis, ha egy gyerek azt látja, a szülei is hibáznak, velük is előfordul, hogy nem tartanak be egy megállapodást, de képesek azt korrigálni, és a jövőben odafigyelni rá, hogy sikerüljön betartani.
- Napirend
Legyen a családnak napirendje, amiben a munkavégzés, a feladatok, de a szabadidő és az énidő is helyet kap. Ha kreatívak vagyunk, csináljunk infografikát közösen – azaz a szabályok leírását vagy neveit jelenítsük meg valamilyen képben (pl. kérjük meg a gyerekeket, hogy illusztrálják a szabályokat) –, és plakátoljuk ki egy központi helyre a lakásban.
- Kölcsönös kérések módszere
A családtagok ritkán kérnek egymástól kölcsönösen. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek kérnek a szülőktől, vagy a szülő a gyerektől, de ezek gyakran vaktában dobálózások, nincs benne rendszer, csak bosszankodás, mert hiába szól a szülő ötödször is, a gyerek nem teljesíti a kérést. Ha ezt a módszert bevezetjük an család életébe, akkor fontos, hogy a kérés mindig kölcsönös legyen: azaz mindenki kérhet mindenkitől, legyen rendszeres és vonatkozzon ismétlődő tevékenységre. Segít a teljesítésben és a mérhetőségben, ha minél konkrétabb dolgot kérünk („Kérlek, készíts nekem egy kávét!”). Mindig magunknak kérjünk, és figyeljünk arra, hogy megvalósítható legyen a kérésünk. Semmi sem kötelező, szabad passzolni és szabad alkudni. Azonban, ha egy családtag folyton visszautasítja a kérést, akkor azért érdemes azt megbeszélnünk.
- Tanakodó tacepao/Forszírozó fal/Kritikatapéta
Kinek hogy’ tetszik! Egy felület a lakásban, ahova mindenki leírhatja az aznapi sérelmét, a gondját, hogy mi nem tetszett neki és mi zavarja. Az esti vacsoránál aztán a család megbeszélheti (én-közléssel, asszertív kommunikációval!) a felkerült tartalmat.
- Családi kupaktanács
A nap során bármikor összehívható, de lehet egy konkrét időszakot is kijelölni (pl.: vacsora közben). Ilyenkor a család átbeszéli a fontos kérdéseket,a változásokat, és mindazt a jó dolgot, ami történt velük. Soha ne feledjük a pozitívumokat is kiemelni és megerősíteni (akár ezeket is vezethetjük a kritikatapétára), hiszen tartós viselkedésváltozást csakis így tudunk elérni.
A szerző: Peer Krisztina klinikai gyermek szakpszichológus
peerkrisztina hu
