Tájékoztatás szülők részére a tankötelezettség halasztásának (+1 év óvodai nevelés) folyamatáról!
Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.
Ki számít tankötelezettnek a 2025/26-os tanévre vonatkozóan?
A 2025/2026-os tanévre vonatkozó eljárásban azon gyermekek érintettek, akik 2018.09.01 és 2019.08.31. között születtek, függetlenül attól, hogy jelenleg középső, vagy nagycsoportba járnak-e és hogy korábban hány évig részesültek óvodai nevelésben.
A szülő dönt kivéve, ha szakértői vélemény alapján javasolják a halasztást
Figyelem! A gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni a sajátos nevelési igényű (SNI), illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) gyermekek esetében is! Ha a gyermek augusztus 31. napjáig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább már nem halasztható, a hétéves gyermeknek szeptember 1. napjával mindenképpen meg kell kezdenie tankötelezettségének teljesítését.
Ha a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága az SNI, illetve a BTMN feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül (január 18. napjáig) szakértői véleményében javasolja, hogy a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben részesüljön, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség. Ilyenkor a szakértői véleményt az óvodában kell bemutatni, az óvoda pedig annak alapján berögzíti az óvodában maradás tényét a köznevelés információs rendszerébe (KIR).
Figyelem! Ha az SNI, illetve a BTMN feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a gyermek további egy nevelési évig történő óvodában maradását támogató szakértői vélemény kiállítására január 18. napjáig nem kerül sor és amennyiben a szülő szeretné, hogy gyermeke még egy évig óvodai ellátásban részesüljön, akkor a szülőnek kérelmet kell benyújtania az Oktatási Hivatalhoz a törvényi határidőn belül.
Figyelem! Az Oktatási Hivatal a döntését a szülővel határozat formájában közli, a határozat és a szakértői bizottság szakértői véleménye egyaránt kötelező érvényű. Amennyiben a Hivatal helyt ad a szülő kérelmének, illetve, ha a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága a törvényi határidőn belül javasolja az óvodában maradást, a gyermek egy tanévvel később válik tankötelessé. Ez azt jelenti, hogy a gyermek még egy nevelési évig kötelező módon óvodai ellátásban fog részesülni. A szülő nem hagyhatja figyelmen kívül sem a Hivatal határozatát, sem a szakértői bizottság szakértői véleményét, és azzal ellentétes módon nem írathatja gyermekét iskolába.
Meddig van lehetőség a kérelmet benyújtani?
Törvény szerint a kérelmeket az iskolakezdés évének január 18. napjáig lehet benyújtani. A kéreleműrlap 2024. december 27-től a kérelembenyújtási határidő végéig lesz elérhető a következő linken: https://ker.oh.gov.hu/. Mivel a 2025. évben a tankötelezettséggel összefüggő hatósági eljárások esetében az érintettek számára a kérelembenyújtási határidő utolsó napja (január 18.) olyan napra esik, amikor az Oktatási Hivatalban a szombati napra tekintettel szünetel a munkavégzés, ezért a határidő csak a következő munkanapon, vagyis 2025. január 20. napján jár le.
A Kormány által elrendelt téli igazgatási szünet (2024. december 30. és 2025. január 01. közötti időszak) a kérelmek benyújtását nem érinti, viszont azok feldolgozására és az ügyintézés megkezdésére csak az igazgatási szünetet követő első munkanapon (2025. január 02.) kerül sor.
Ki kérelmezheti a iskolakezdés halasztását?
A tankötelezettség halasztása iránti kérelmet a szülő/gyám, vagy szülői kérelem hiányában a gyámhatóság nyújthatja be.
Amennyiben a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, a kérelmet benyújtó szülő nyilatkozik arról, hogy a kérelemben foglaltakkal a másik szülő egyetért.
Milyen módon lehet a kérelmet benyújtani?
A kérelmet az Ügyfélkapu+, illetve Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazással végzett azonosítást követően elektronikus úton vagy papír alapon, postai úton is be lehet nyújtani.
Kiemelten javasoljuk az elektronikus kérelembenyújtást, ami a postai úthoz képest jelentősen lerövidíti az ügyintézés időtartamát, lehetővé téve egyúttal a gyors, biztonságos, kényelmes és ingyenes kapcsolattartást az Oktatási Hivatallal. Mindemellett a kéreleműrlap emlékezteti a kitöltőjét az esetleges hiányzó vagy pontatlan adatokra, támogatja abban, hogy a kérelmét hiánytalanul tölthesse ki.
Figyelem! Az elektronikus kérelembenyújtást érintő e-ügyintézési bejelentkezési és hitelesítési folyamatok a Digitális Állampolgársághoz kötődő fejlesztések okán az államigazgatásban és így az Oktatási Hivatalban is több ponton átalakításra kerülnek. 2025. január 16-án megszűnik az Ügyfélkapu, így ekkortól nem lehetséges az Oktatási Hivatal online szolgáltatásainak ügyfélkapus azonosítással történő igénybevétele sem. A Hivatalban az elektronikus ügyintézés továbbra is zavartalanul működik. Ennek használatához azonban szükséges az Ügyfélkapu+ felületre vagy a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazásba történő regisztráció. A biztonságos ügyintézés és a határidők betartása érdekében, kérjük, mihamarabb gondoskodjon online azonosítójának cseréjéről. Az Ügyfélkapu+ regisztrációt 2025. január 16. előtt elektronikusan is elindíthatják a felhasználók az https://ugyfelkapu.gov.hu oldalon. A DÁP regisztrációról a https://dap.gov.hu oldalon találnak bővebb információt. Az átállásról az Ügyfélkapu Súgó menüpontjában, az https://ugyfelkapu.gov.hu/sugo oldalon olvashatnak.
A digitális felületen benyújtott kérelmek esetében az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag a kérelmező elektronikus tárhelyére küldi meg, Javasoljuk az átvett döntéseket a tartós tárba elmenteni. A tartós tárba történő áthelyezés nélkül a döntés 30 napig lesz csak elérhető; a dokumentumok huzamosabb megőrzésére a tartós tár alkalmas.
A postai úton benyújtott kérelmeket a következő címre kell beküldeni:
Oktatási Hivatal
Budapest
1982
A postai úton feladott kérelmet javasolt könyvelt postai küldeményként (ajánlott levél) feladni annak érdekében, hogy a levél útját a feladó a Magyar Posta nyomkövető szolgáltatásán keresztül követni tudja.
Milyen módon tájékoztatnak a kérelem elbírálásáról?
Postai kapcsolattartás esetén az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag postai úton küldi meg a kérelemben megadott postacímre.
A digitálisan küldött kérelmet elektronikus formában küldik meg a kérelmező részére.
Van-e lehetőség email küldeni a kérelmet?
Figyelem! Az e-mailben benyújtott kérelmeket az Oktatási Hivatal nem fogadhatja be. Az e-mailben beküldött dokumentumok alapján a tankötelezettség megkezdésének halasztására irányuló eljárás nem indul meg.
Hogy lehet a kérelmet kitölteni?
Ügyfélkapu+ vagy DÁP azonosítást követően elektronikus űrlap használatával: a kitöltött elektronikus űrlapot véglegesítés után az Oktatási Hivatal elektronikus felületén kell beküldeni. Felhívjuk a figyelmet, hogy az űrlap a beküldéssel válik érvényessé, az űrlap kitöltése önmagában nem elegendő, azt a véglegesítés után be is kell küldeni a „Kérelem beküldése” gombra kattintva!
Postai kapcsolattartás választása esetén szintén egy elektronikus űrlap segíti a kitöltést: az elektronikusan kitöltött, kinyomtatott és kézzel aláírt űrlapot postai úton azt Oktatási Hivatal következő címére kell megküldeni: Oktatási Hivatal, Budapest, 1982.
Hol található a kitöltendő űrlap?
A kérelmet 2024. december 27-től 2025. január 20-ig az alábbi linkre kattintva lehet kitölteni: https://ker.oh.gov.hu/
A kérelmek pontos kitöltése és a gyors ügyintézés érdekében kérjük, hogy használja az elektronikus űrlapot abban az esetben is, ha postai úton kívánja eljuttatni kérelmét a Hivatalhoz. Az űrlap emlékezteti a kérelem kitöltőjét az esetleges hiányzó vagy pontatlan adatokra, támogatja abban, hogy a kérelmét hiánytalanul tölthesse ki. Kérjük, hogy lehetőség szerint válassza az elektronikus benyújtást és az elektronikus ügyintézést, így jelentősen lerövidíti az ügyintézéshez szükséges időt. Ilyen módon a Hivatal és az ügyfél között gyors, biztonságos és nem utolsó sorban ingyenes csatornán keresztül történik a kapcsolattartás.
Ha nem szeretnék űrlapot kitölteni van-e lehetőségem arra, hogy magam, szabadon megfogalmazva küldjem el a kérelmemet?
A kérelmezőnek arra is van lehetősége, hogy kérelmét szabadon megfogalmazva postai úton terjessze elő (Postacím: Oktatási Hivatal, Budapest, 1982).
Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
- a gyermek azonosító adatai: név, születési hely és idő, anyja lánykori neve, oktatási azonosító, lakcím, tartózkodási hely (ha eltér a lakcímtől)
- kérelmező szülő / gyám vagy gyámhivatal adatai: név, levelezési cím, e-mail cím, telefonszám
- a gyermek jelenlegi jogviszonya: óvoda neve, OM azonosítója, címe
- indokolás: A gyermek milyen egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, hogy egy évvel később kezdje meg tankötelezettségének teljesítését?
- a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja
- a kérelmező beleegyező nyilatkozata arról, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el
- dátum, aláírás
A kérelem mellékletei
A kérelemhez minden olyan dokumentum csatolható, amely a kérelemben foglaltakat igazolja: pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye, óvodai fejlődési napló, pedagógiai szakvélemény, járóbeteg szakellátásban dolgozó szakorvosi igazolás, stb.
Az Oktatási Hivatal az eljárása során azt vizsgálja, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota eléri-e az iskolába lépéshez szükséges szintet. Ha a szülő nem mellékel kérelméhez igazoló dokumentumot, vagy azokból nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani a gyermek fejlettségi szintjét, annak felmérése érdekében a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságát rendeli ki az Oktatási Hivatal. A gyermek vizsgálatával kapcsolatos teendőkről, tudnivalókról a szakértői bizottság tájékoztatja a szülőt.
Amennyiben a kérelmet a gyám nyújtja be, a gyám kirendeléséről szóló döntést csatolni kell a kérelemhez.
Nyilatkozatok
Kérelmében a kérelmező nyilatkozik arról, hogy
- az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat megismerte és elfogadja,
- a tankötelezettség megkezdésének halasztására vonatkozó tájékoztatót megismerte,
- a kérelemben megadott adatok a valóságnak megfelelnek,
- tudomásul veszi, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el.
- A kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be, vagy a másik szülő hozzájárulása nem szerezhető be, mivel az jogainak gyakorlásában ténylegesen akadályoztatva van, vagy ismeretlen helyen tartózkodik, vagy nyilatkozik arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja.
A szükséges nyilatkozatokat az elektronikus űrlap tartalmazza, ezért is ajánljuk az űrlap használatát a szabadon megfogalmazott kérelmekkel szemben.
Milyen határidővel bírálják el a kérelmet?
Amennyiben a kérelem és a kérelemhez csatolt dokumentumok alapján a tényállás tisztázott, az Oktatási Hivatal a kérelem beérkezését követően 8 napos határidővel – melybe az igazgatási szünet időtartama nem számít bele – (postai kapcsolattartás esetén postai úton, elektronikus kapcsolattartás esetén a kérelmező elektronikus tárhelyére) megküldi a döntést.
Amennyiben szakértő kirendelésére, egyéb dokumentumok, adatok beszerzésére van szükség a döntés meghozatalához, az Oktatási Hivatal a kérelem beérkezését követő 50 napon belül (postai kapcsolattartás esetén postai úton, elektronikus kapcsolattartás esetén a kérelmező elektronikus tárhelyére) megküldi a döntést.
Van-e jogorvoslati lehetőség?
A Hivatal döntése ellen annak kézhezvételét követően 15 napon belül közigazgatási per indítható. A keresetlevelet a felperes lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint közigazgatási ügyekben illetékes Törvényszékhez kell címezni és az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani. A közigazgatási per illetéke 30.000 Ft. Tárgyalás tartását a keresetlevélben lehet kérni.
Az eljárásra vonatkozó jogszabályok
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény
Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet
A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet
Kérdése van az eljárással kapcsolatban?
Oktatási Hivatal, Köznevelési Engedélyezési Osztály
e-mail: ovoda@oh.gov.hu
telefon: (36-1) 374-2310; (36-1) 374-2268; (36-1) 374-2137; (36-1) 374-2125, (36-1) 374-2354