fbpx

A középfokú felvételi eljárásban a felvételi lapok (tanulói adatlap és jelentkezési lapok) kitöltését főszabályként a jelentkező általános iskolája végzi. Ettől eltérő esetben egyéni jelentkezés benyújtására kerül sor. A felvételi lapok egyéni kitöltése az alábbiak szerint kezdeményezhető.

  • A felvételi lapok kitöltését a jelentkező, illetve a szülő önállóan is kezdeményezheti, ha a jelentkező:
    • a középiskola kilencedik évfolyamánál alacsonyabb évfolyamára (8 évfolyamos gimnáziumba) jelentkezik
    • jelenleg egy magyarországi középfokú iskolával áll tanulói jogviszonyban.

Az egyéni jelentkezés során a felvételi lapokat (tanulói adatlap és jelentkezési lap(ok)) a jelentkezőnek, illetve a szülőnek a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén kell előállítani, majd kinyomtatva továbbítani kell a továbbtanulásra kiszemelt középfokú iskolákba, illetve az Oktatási Hivatalba.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására nincs lehetőség, ezért NE HASZNÁLJÁK az interneten különböző honlapokon megtalálható, korábbi tanévi felvételi lap nyomtatványokat.

A felvételi lapok előállítása a KIFIR rendszer segítségével történik.

Javasoljuk hogy az elektronikus rendszer használata estén az alábbiak szerint járjanak el:

1 Hozzanak létre egy felhasználói jogosultságot az Oktatási Hivatal honlapján, (www.oktatas.hu, „Középfokú felvételi eljárás”,), https://www.oktatas.hu/regisztracio/!Regisztracio/index.php/regisztracio/regisztracio (Amennyiben már korábban regisztráltak a fenti linken, ezt a lépést kihagyhatják, és a korábban létrehozott jogosultsággal használhatják a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő programot.

2. A program súgó gombjára kattintva töltsék le, és alaposan tanulmányozzák át a program felhasználó útmutatóját.

3. A felhasználói útmutatóban leírt módon rögzítsék a tanuló(ka)t és jelentkezéseiket a programban. A program lehetőséget biztosít arra, hogy egy jogosultsággal több tanuló jelentkezéseit is kezeljék.

4. A felhasználó útmutatóban leírt módon adhatják meg a tanuló

  • általános iskolájának adatait (nem kötelező)
  • személyes és értesítési adatait
  • tanulmányi adatait
  • továbbtanulási adatait (a megjelölni kívánt tanulmányi területeket, és ezek sorrendjét, ha több iskolát megjelölnek)

5. Ezen adatok megadása után az adatokat véglegesíteni kell, majd a programból ki kell nyomtatni a felvételi lapokat. (Javasoljuk, hogy a dokumentumok egy-egy példányát nyomtatva, vagy pdf formátumban mentve őrizzék meg a felvételi eljárás végéig.)

Felvételi résztvevői

  • Tanulók: Minden 8. osztályos tanuló, aki a középfokú iskolák 9. évfolyamára jelentkezik. Emellett a 4. és 6. osztályos diákok, akik 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba kívánnak belépni.
  • Intézmények: Középiskolák, beleértve gimnáziumokat, szakgimnáziumokat, technikumokat, szakképző iskolákat és szakiskolákat.

Felvételi eljárás szakaszai

  • Általános felvételi eljárás: 2025. január 18. és május 5. között.
  • Rendkívüli felvételi eljárás: 2025. május 12. és augusztus 31. között.

Felvételi jelentkezés és eljárás

  • A középiskolák 2024. október 20-ig rögzítik tanulmányi területeiket a KIFIR rendszerben.
  • A felvételi jelentkezéseket elektronikusan kell benyújtani a KIFIR rendszeren keresztül.
  • A központi írásbeli vizsgákra való jelentkezés határideje: 2024. december 2.

Központi írásbeli vizsgák

  • A központi írásbeli vizsgák 2025. január 18-án lesznek. Pótló vizsgák: január 28-án.
  • Tárgyak: magyar nyelv és matematika.
  • A vizsgákon 10 feladatból álló feladatsorokat kell megoldani 45 perc alatt.

Szóbeli vizsgák

  • Azok a középiskolák szervezhetnek szóbeli vizsgát, amelyeknél a jelentkezők száma több mint kétszerese a felvehető létszámnak.
  • A szóbeli vizsgák időpontja: 2025. március 3. és március 20. között.

Felvételi eredmények

  • Az iskolák 2025. március 21-ig hozzák nyilvánosságra a felvételi jegyzéket.
  • A tanulók 2025. április 3-ig módosíthatják jelentkezési sorrendjüket.

Speciális eljárások

  • Sajátos nevelési igényű (SNI) diákok különleges bánásmódra jogosultak a felvételi vizsgák során.

Ez az összefoglaló átfogó képet ad a 2025-ös középfokú felvételikről, kiemelve a legfontosabb határidőket és követelményeket.

6. A jelentkezési laphoz mellékeljék az írásbeli felvételi értékelő lapját.

7. A tanulói adatlap postázási címe az Oktatási Hivatal győri feldolgozó központja: Oktatási Hivatal 9001 Győr, Pf. 694.

Bővebben a hivatalos eljárás elérhetősége itt.